A sous-vide technológia hazai gyártású és import berendezései

Séfek a COVID-ról 2.

Gasztronauta- Séfek a világjárvány okozta gazdasági válságról, ami a vendéglátás szektort érinti

A vendéglátás újraindítása nem lesz egyszerű feladat, és ahogy márciusban jósoltam ez az év már kuka. Mi a sor végén kullogunk, mi akik a vendéglátás hátterét biztosítjuk technológiai oldalról,  a gépek, az oktatás, szerviz és kellékanyag sem kelendő mostanában a zárt kapus éttermek kulisszái mögé.

A csend megtört, újranyithattak a vidéki éttermek, előbb a teraszok, majd a belső terek is. Budapesten még csak most kezdtek enyhíteni a szigorításokon.

Megint a főtáblára kerültünk, de nem annyira a gasztronómiai versenyek miatt, inkább az egyik legérintettebb szektorként, az átigazolások, a nagy szakítások, bezárások és újrakezdések miatt.

Egyazon kérdést tettem fel Séfeknek, tulajdonosoknak és ki-ki a maga megítélése szerint, nevével vállaltan vagy anonim válaszaival segít tájékozódni a jelenlegi helyzetről és a meglátása szerinti jövőről.

-Először is szeretném megkérdezni, hogy vagy?

– Mi történt Veled mióta a vírus miatt bezártak az éttermek, sikerült-e megtartani a munkahelyedet?

– Hogy látod, mikor tudnak visszatérni az éttermek a normál üzletmenetbe és véleményed szerint mennyi időbe telik, amíg visszatérnek a vendégek is?

 Megírhatnád pár mondatban hogy sikerült az újranyitás?

Karcsi, Balatoni séf

Alakulgatnak, jövő hétvégére nyitunk,úgyhogy már arra készülgetünk. Mindenki jól van, dolgoztunk eddig is a háttérben, átépültünk, szőlőben melóztunk, mindenkinek volt munkája.

Úgyhogy alig várjuk, hogy nyithassunk!

Csaba, vidéki étteremtulajdonos

Gondolkozom a teljes arculatváltáson is. Talán épp most jött el az ideje ennek. Ez a világjárvány pozitív hozadéka lehet. Nagy volt a sokk. Most kezdek magamhoz térni és erőre kapni ismét. Keresem az utat, amely a jövőbe vezet.

Bea, vidéki étteremtulajdonos

Köszönöm, hogy írtál

Egészségileg minden rendben velünk, remélem Veletek is. Most próbálunk újra helyre állni, de hát sajnos most senki nem tudhatja mi lesz ezután.

Varga Péter, tulajdonos, Győr

Köszönöm jól vagyunk, dolgozgatunk. A Guba terasz megnyitott.

Két hét tapasztalat, hogy az emberek óvatosak, kb. az előző forgalom ¼-ét tudjuk teljesíteni. Nálunk azért sok volt a több generációs családi összejövetel, ami most még nincs.

A Dobost nyitást még halasztom 2 hetet, mert nem egyszerű kérdés, hogy nem teraszos hely, az emberek még úgy félnek beülni. És nem is beszélve, hogy étlapot felfőzni, előkészülni, és ott van a nagy kérdés, hány főt hívjak dolgozni? Szerintem, mint régen az a forgalom hetek hónapok múlva…(a belváros, Balaton…) könnyebben van, mert a szezon amúgy is most kezdődne ott…Nekünk meg pont fordítva

Mondjuk említésre méltó lenne, hogy múlt héten kaptunk egy NAV ellenőrzést. Rengeteg papírt, bank terminál bizonylatokat, munkaszerződéseket, jelenléti íveket…szkennelve!!! beküldeni!!!!????

Nem is beszélve arról, hogy látták, hogy a Guba március- áprilisba kiszállított (nem volt B verzió!), kérdik, hogy ki volt a futár, milyen autóval, napi forgalmak….???!!!!

Felháborító, nem, hogy értékelnék, hogy közel 20 embert nem küldtem el! Legalább ha már nem segítenek, ne b….,hagyjanak dogozni, ne most kapjunk még a rengeteg adminisztrációs terhet!

Kecskés Sándor, Budapest

Ahogy tudod,a Four Seasonsben vagyok, es igen a cég maximalisan kitartott az alkalmazottak mellett! Az újranyitás megkezdődött, eddig zökkenőmentes.  De személy szerint úgy gondolom kell egy év mire minden olyan lesz mint előtte. Budapest megérzi a turisták hiányát sajnos, de optimista vagyok, s lehet  nem kell egy év.

Remélem ti is jól vagytok. S sikerül átlendülni ezen a nehéz időszakon.

Vidéki Séf Budapesten

Szia. Mentálisan már jobban, de nagyon megérintett, hogy a vendéglátás alól így kihúzták a talajt.

Egyedül maradtunk és még így is az éttermek egy része az egészségügynek segít, habár van elég bajuk nekik is. Lehetett volna egy olyan mozgalom is hogy ” Mentsd meg a vendéglátóst!”. Hallottam olyat hogy a cég napi egy meleg étellel segít a személyzetnek.

A kisegítő személyzetnek esélye sem volt tartalékot képezni, és sok fiatal albérletben élt Pesten. Hiába keresett viszonylag jól, magasak voltak a költségei is. Igaz ez “magas” kereset bejelentés nélkül vagy jó esetben minimálbérrel volt, így most vagy van, munkanélküli segély, vagy még az sincs.

Mi történt Veled mióta a vírus miatt bezártak az éttermek, sikerült-e megtartani a munkahelyedet?

Sajnos nálunk úgy döntöttek, hogy nem állunk át kiszállításra, lehet jobb is így, mert szerintem hirtelen “sok lett a halász a kevés halra”. Budapesten szerintem tavasszal talán. Addig, aki nem tartja életben valahogy a munkaerőt vagy az éttermet, annak nehéz lesz az indulás. Sok lesz a pálya elhagyó és a külföldre visszatérő és sokan haza mennek vidékre, ahol megtalálják ismét a számításaikat. Hisz erről nem mindig beszélünk, de hála az égnek a vidék is erősödik. Tehát szerintem majd egy munkaerőhiány fog fellépni.

Eleresztették a kollégákat. Március közepén mindenkinek felmondtak “közös” megegyezéssel, majd április közepén a managementnek is búcsút mondtak áprilistól visszamenőlegesen.

Gál Péter, vidéki hotel vezetője

– Köszönöm kérdésed nagyon jól, feltöltődve, energikusan, telis tele tervekkel, lelkesedéssel az újranyitás hevében 🙂

– Szerencsénkre sikerült minden kollégánkat megtartanunk, számos karbantartási, felújítási, korszerűsítési munkát elvégeztünk a két hónap alatt… Egy kicsit kizökkentünk a megszokott munkarendből, munkakörből, de mindenki jókedvűen, bizakodva dolgozta végig a rendhagyó “tavaszi szünetet”.

Hogy látod, mikor tudnak visszatérni az éttermek a normál üzletmenetbe és véleményed szerint mennyi időbe telik, amíg visszatérnek a vendégek is?

– Véleményem szerint még néhány hét kell, hogy a régi üzletmenethez, vendégszámhoz visszatérhessünk. A szigorítások enyhülésével megnőtt a kereslet, rengetegen foglalnak, szeretnének foglalni, érdeklődnek, mindenkinek jól esne már egy kis kiruccanás, egy baráti, vagy családi beszélgetés, egy finom étel, vagy csak egy jó kávé mellett… Sajnos a jelen helyzetben a vendéglátóhelyek körülbelül a kapacitásuk 50-70 %-át tudják maximum kihasználni, a szociális távolságtartás miatt.

– Mi Telkibányán azt gondolom, hogy nem csak a jelen helyzetben, de egyébként is különlegesen jó helyzetben vagyunk! Könnyen megközelíthető a Hotelünk, a község központjától mintegy 200 méterre található, mégis a fák ölelésében az “erdő közepén”, adottságainknak köszönhetően a szociális távolságtartás, vagy önmagában csak a nyugalom, az oxigén dús, friss levegő egész évben adott.

Ha vendégeink kilépnek a főbejáraton néhány lépés megtétele után máris a fák közé az erdőbe csöppennek, aztán turistaúton célzottan folytathatják a kirándulást, vagy csak céltalanul sétálgathatnak a Hotel 6 hektáros birtokán. A jelen helyzetben ez talán még vonzóbb, vagy fontosabb lehet, mint eddig bármikor. Újra elkezdtünk egyeztetni családi rendezvényeket, lakodalmakat, csoportos kirándulásokat, nagyon bizakodóak vagyunk, úgy tűnik “újra indul az élet”. Mindemellett fokozottan figyelünk a fertőtlenítésre, a higiéniai szabályok betartására, mind vendégeink, mind pedig kollégáink védelmében. Felszolgálóink, szakácsaink, recepciósok, takarítók, mindenki szűrővel ellátott maszkot, kesztyűt viselve végzi munkáját és fokozottan figyel ezen szabályok betartására.

Farkas Ricsi, vidéki Séf

Köszönöm jól vagyok! Így pedig, hogy ismét a konyhán vagyok még jobban. Az elmúlt két hónap a karantén alatt nagyon nehezen indult magam alatt voltam, de pozitív ember vagyok és úgy érzem sikerült hasznosan tölteni. Tanultam amennyit tudtam, sportoltam és végre főztem magamra és a családomra is. Nálunk az első perctől evidens volt, hogy ezt együtt vészeljük át. Így is lett. A Pajta nekünk nem csak egy munkahely hanem egy család is. Egy az örömünk és egy a bánatunk is szoktam mondani. A termelői hálózatunk szintén stabil, persze a maga szintjén mindenkinek fájt ez a kimaradás de ahol abbamaradt, ott folytatjuk velük a közös munkát. Szépen lépésről lépésre, Az újranyitást nézve is optimista voltam az esős nyitó napot leszámítva szinte teljes telt házzal megyünk. Habár ez most  kevesebb vendéget számlál mint normál esetben (szigorúan tatjuk az előírásokat). Szerencsések vagyunk, nagy a teraszunk van merre terjeszkedni. Sőt az étterem melletti mezőt is “vendég térnek” használjuk, ahol mindenkitől messze, nyugodtan el lehet fogyasztani a Pajta Piknik Kosarat. Péntektől vasárnapig tartó nyitva tartással indultunk de június közepétől már csütörtöktől leszünk nyitva. Nagy az érdeklődés, az ország minden pontjáról ellátogatnak hozzánk és nyílnak a határok is. Ez nálunk a szlovén és osztrák vendégeket is jelenti akik remélhetőleg szintén szép lassan visszatérnek. Amit mi csinálunk kreatív élmény gasztronómia és habár sok helyen találkoztam azzal a véleménnyel, hogy erre nem lesz szükség szerintem ez nem igaz. Koncertekre, múzeumokra is ugyanúgy szükség lesz. Élményekre talán még inkább ennyi bezártság után. Az biztos rajtunk nem fog múlni!

Mikor ez a riport megjelenik már túl is vagyunk egy mentőcsomagon. A Gazdaság élénkítését segítő intézkedések a vendéglátóipari üzemeltetőket is pozitívan érintették. Akik megtartották dolgozói egy részét, 70 %-os támogatással pályázhatnak eszközbeszerzésre. A nagy érdeklődés miatt június közepén a forrás el is fogyott, így csak a leggyorsabbak tudtak tudtak pályázni.

Aki lemaradt, annak is segít a fejlesztésben a Gasztronauta kft. Raktári termékeik esetében halasztott fozetési vagy bérleti konstrukciókkal. info@gasztronautakft.hu 

termékeink
Termékeink

Gasztronauta